Ja. Itt kellene hagyni mindent, elhúzni ahova lehet, Szegedre vagy még messzebre. Vagy
Erdélybe.
Reggel a szokásos, kiírthatatlan gondolattal ébredtem, hogy már csak 6 nap a karácsony, és mindját szünet, és mit csinálok itthon egy hétig. Meg hogy nekem nincs egy barátnőm se, akivel elmehetnék a szünetbe szánkózni vagy síelni vagy korizni.
Persze a nincsegybarátnőmse hamar megszűnt, mikor a nemlétezőbarátnőim felvidítottak. Együtt szilveszterezünk, és minden nap csinálunk valamit, kivéve karácsonyt.
Majd az énekkari próbán megtaláltam a kedvenc dalom:
Időm kevés, mégis hajt valami tovább , Kormos városomban rám , nem várnak csodák Hajszolt kutyák futnak az út menti porban, Új filmeket adnak a régi mozikban.
Fáztam eleget az utcák kövén, Falhoz dőlve rád vártam én. Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.
Titkaim nem őrzi senki meg De szívemben a dal megmarad nekem Újra átélem örök hangjait, Ha szól az ének, álmodom , a világot veled.
Álmodtam egy világot magamnak, Itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy be tudjak lépni, Van hitem a magas falak előtt. Fáztam eleget az utcák kövén, Falhoz dőlve rád vártam én. Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább Időm kevés, mégis hajt valami hozzád. Álmodtam egy világot magamnak, Itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy be tudjak lépni, Van hitem a magas falak előtt.
Ki tudná ezt nálam jobban?! Hiszen én mindjátr belépek az álomvilágomba, csak a lustaságom és a pesszimizmusom mindig visszahúz.