Ja. Itt kellene hagyni mindent, elhúzni ahova lehet, Szegedre vagy még messzebre. Vagy

Erdélybe.

Reggel a szokásos, kiírthatatlan gondolattal ébredtem, hogy már csak 6 nap a karácsony, és mindját szünet, és mit csinálok itthon egy hétig. Meg hogy nekem nincs egy barátnőm se, akivel elmehetnék a szünetbe szánkózni vagy síelni vagy korizni.

Persze a nincsegybarátnőmse hamar megszűnt, mikor a nemlétezőbarátnőim felvidítottak. Együtt szilveszterezünk, és minden nap csinálunk valamit, kivéve karácsonyt.

Majd az énekkari próbán megtaláltam a kedvenc dalom:

Időm kevés, mégis hajt valami tovább ,
Kormos városomban rám , nem várnak csodák
Hajszolt kutyák futnak az út menti porban,
Új filmeket adnak a régi mozikban.

Fáztam eleget az utcák kövén,
Falhoz dőlve rád vártam én.
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.

Titkaim nem őrzi senki meg
De szívemben a dal megmarad nekem
Újra átélem örök hangjait,
Ha szól az ének, álmodom , a világot veled.

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.

Fáztam eleget az utcák kövén,
Falhoz dőlve rád vártam én.
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.

Ki tudná ezt nálam jobban?! Hiszen én mindjátr belépek az álomvilágomba, csak a lustaságom és a pesszimizmusom mindig visszahúz.