Újra visszamentem suliba. Kár volt. Mindenki ájulósnak hív.

A buszon Máté mellett ültem. Kiesett a levele a zsbemből (ez ilyen kiesős levél), de gyorsan felkaptam. Azt mondta:

- Muti!!

- Most nem.

- Lécci!

Magamhoz szorítottam, mert ki akarta venni a kezemből. Megállt egy pillanatra.

- Szerelmes levél?

- Nem.

- De.

- Szerinted van olyan fiú, aki nem csak totál hülyét karna belőlem csinálni?!

- Van. Én.

Meghökkentem. Bevallotta! Mondanom kellett volna valamit, de mielőtt megtehettem volna, hozzátette:

- Meg még mások is. Nem mondhatom el, hogy kik, de okosabbak és helyesebbek.

- De nem kedvesebbek.

- Értsem úgy?

- Úgy érted, ahogy akarod.

Én is úgy értettem, ahogy akartam. Leszálltam, és még másfél kmt gyalogoltam a suliig. Nem akartam a buszon maradni. Aztán már bántam.