Iskolai (és egyéb) élet

 2009.11.19. 04:35

Hadd vágjak rögtön a közepébe.

Ébredés hajnal négykor, négy órai alvás után, harmadik napja, mert én HÜLYE, jókislányt szeretnék játszani, vagy nem tudom, miért, de a templomba készültem hajnali misére. A buszon befelé azt néztem, hogy nehogy elaludjon a sofőr, úgyhogy ott sem aludtam :D Ma este elhallgattatják a rádiót, ha úgyis fenn kell lennem éjfélig, meghallgatom. Misén a legnagyobb küzködés, hogy hogyan tartsam nyitva a szemem, és ehhez - hidd el, én már mindkettőt kipróbáltam - nagyobb akaraterő kell, mint egy fogyókúra betartásához.

 

Oké, vége, mehetek a suliba; tudatos ébredés következik, és leesik, hogy nem tanultam meg az angolt. Rohamtanulás és kétségbeesett magolás délután fél négyig - a rossz tanuló (én) majdnem minden órán a feleltetéstől retteg. Ha felszólítják (mint ahogyan ma is történt) gépiesen kimegy a táblához, és veszi a krétát. A tanár viccesnek szánt megjegyzésében kérdezi, hogy Te csak krétával a kezedben tudsz felelni? Krétát leteszed, fél perc múlva felvetetik Veled. Felelő görcsösen tördeli a kezét, miután a tanár azt mondja: Te mindig ilyen merev vagy? Pedig mindent tudsz! (?!) Egyezünk ki egy négyesben!

Rossz tanuló vígan leül a négyesével, és megy tovább az óra. Többi rossz tanulónál hallani lehet a szívükről lezuhant kő moraját.

Ebéd megállapíthatatlan ragacs hússal (tipp: valószínűleg lecsós tarhonya), de az afrikai éhezőket képzeljük magunk elé, akik összetennék a kezüket egy ilyen tányér ételért, és alkalmazzuk a megszokott technikát: Szem becsuk, orr befog, és lapátolunk, hogy az ízét se érezzük.

Megyünk az óráinkra, este félnégy, mire végzünk. Hazamegyek a négyóraival, még tanulok holnapra, rákeresek a neten a kiselőadásomra, éjfélkor meghallgatom a rádiót utoljára, aztán aludni megyek, eldőlök mint egy darab fa és alszok megint négy órát.

Ez a globalizáció, kéremszépen :D

 

U.i.: Tegnap láttam gárdistákat a mi kis városkánkban, életnagyságban!

Címkék: politika beszámoló busz suli tanár kicsikacsa

Üdv annak a két embernek aki néhanapján elolvassa. Ma reggel mentem a buszon és vigyorogtam, míg a többi ember irigyen bámult, és igyekezett elhúzódni attól, aki egyet is köhint. Köhögéssel marha jól lehet ülőhelyet szerezni a buszon. Szóval mentem be, és nagyon boldog voltam. Végre minden összejött! Hát igen, a kutyát kiszavadítottuk a házából, majd csinálni kell neki egy nagyobbat, amibe belefér. Reggelizni nem reggeliztem, pedig úgy kellene enni, hogy reggelire mint a politikus, ebédre mint a köztisztviselő, vacsorára min a magyar állampolgár.

Őszintén most nem nagyon tudom, mit is akartam írni, de mindegy.

Ja, persze. Szóval vendégek jönnek a suliba, és úgy kellett tennünk, mint egy jólnevelt, normális osztály.

Zsuzsi felelt. 124-szer mondta, hogy "nyilván", de nem röhöghettünk. Még azon sem, hogy amikor izgult, megfogta a bal mellét.

Még az ebédlőben sem tombolhattunk. Mindenki fapofával evett. Se egy székláb a levesben, se egy kis víz a sótartóba, se cserebere, se repeta háromszor. Nem énekelhettünk ebéd közben, és az egész osztály együtt kellett, hogy üljön. Persze, hogy nem bírtuk sokáig. Amint Rékának az orrába ment a bab, elkezdtünk bevadulni. Kiéltük egész napos levezetetlen energiánkat, aztán a szekrénybe zártuk Zsoltit.

Hazafelé láttam Marcit. Integetett, és futott a buszom után.

Hogy ezt miért írtam le, az előttem is titok, mert nincs benne semmi, de még csak nem is érdekes. Egyetlen lényege van:

Boldog vagyok, és valakinek el kellett mesélnem!!!

Címkék: nap beszámoló busz bejegyzés köszönet ? osztálytárs kicsikacsa

Megint felhúztam magam. Vége Halloweennek?!?? Halloweent miért is ünneplik Magyarországon? Emberek! Fiatalok! Gondolkozzunk már kicsit! Használjuk az agyunkat, arra való. Ha a gyerekek beöltöznek, fogy a ruhaáru. Ha cukrot kunyerálnak tökidegenektől, veszik a cukrot. Erre megy ki az egész!!! Eltolják a kultúránkat, eltolják az országunkat, aminek nagy része már nem is a miénk!!!

Vannak olyan magyar illetve vallási ünnepeink (ateisták: bocsi. Akik más országba vágynak, azoknak meg annyit üzenek: ,,Eredj, ha tudsz!"), amikről a kutya nem tudja, hogy van, meg sem ünnepeljük. Persze halloween, az kell nekünk.

Igenis zárkózzunk el. NEM KELL ENNYIRE NYITNI MÁS KULTÚRÁK FELÉ! A magyarságnak régebbi kultúrája van, mint az amrikaiaknak. Akkor meg mit majmoljuk őket, miközben a saját kultúránkat szépen lassan elfelejtjük?!?? Erre megy ki az egész!

Elnézést, ha vkit megbántottam, mert úgyis meg fogok.

Kellemes hétvégét mindenkinek!!

Miért tűrjük ezt?!??

 2009.11.05. 05:45

A napokban nagyon fölhúztam magam, már ott tartottam, hogy el kezdtem nyílt levelet fogalmazni drága miniszterelnökünknek, de inkább először ITT fejtem ki véleményem

Címkék: vélemény politika élet hülye ? kicsikacsa

Örömömnek való hangadás

 2009.10.26. 10:32

DE JÓ VÉGRE VALAKI OLVASTA A BEJEGYZÉSEIMET!!!!

Címkék: énblog vélemény a nap első bejegyzés köszönet végre valaki olvasta bejegyzéseimet

süti beállítások módosítása