Kedves Apa!

Soha nem felejtelek el, és bár furcsán hangzik, de nem azért, amit tettél értem. Arra is emlékezni fogok, persze - de arra is, amit talán nem akarsz, vagy csak simán nem veszel észre.

Igen, arra gondolok. Arra mindenképp emlékszek majd, elhiheted, amit most csinálsz. Arra, hogy folyton azt mondod, hogy ,,Ne legyek már olyan felnőtt". Először azt hittem, viccből vagy kedveskedésből mondod, de rájöttem, hogy neked csupán az ÉLETKOROMMAL van a problámád, és azzal, hogy az idén középiskolás lettem. Hát tehetek én erről?! Téged se szól meg senki amiatt, hogy öregszel, de nem kicsit, nagyon.

Királylánynak hívsz. Először erre is azt hittem, hogy becézgetsz, vagy valami, aminek nagyon örültem, ugyanis az elmúlt 15 évben, azt hiszem, kétszer hallottam ilyet. Igen, SZÁMOLOM!

Majd rájöttem, hogy nem. Nem tudom, mire akarsz vele célozni - talán arra, hogy szerinted túlzásba viszem? MIT?! Azt, hogy egy hajszálnyival jólneveltebb vagyok, mint Te (igen, ezt Nektek köszönhetem), vagy azt, hogy nem vagyok ANNYIRA elképzelhetetlenül bunkó, aki 1352 alkalommal mondja egy szombati nap, hogy ,,b@zdmeg"?! (IGEN, EZT IS MEGSZÁMOLTAM!)

Vagy az nem tetszik, hogy talán már most műveltebb vagyok, mint Te (nyolcosztály SE), vagy csak az, hogy ki akarok törni a kasztból, aminek jelentéséről szerintem fogalmad sincs.

A kistesóimmal meg ugyanez! MÁR EGYIKÜK SEM KÉTÉVES! Csak úgy tájékoztatásképpen: Kitti 10 éves, ált. isk. 4. oszt.-ba jár. Kata 13 éves, és hetedikes. Én tizenöt vagyok, gimiben elsős.

Appró dolgok ezek, de nagyon rosszul tudnak esni az ember lányának.

2009.dec.4.

Mégis szerető lányod:

Kovács Krisztina

U.I.: És légy szíves, ne dorgáld már anyát, hogy Te mindigis fiút szerettél volna! Még van rá lehetőséged ;)

A napokban nagyon fölhúztam magam, már ott tartottam, hogy el kezdtem nyílt levelet fogalmazni drága miniszterelnökünknek, de inkább először ITT fejtem ki véleményem

Kénytelen vagyok most ezt megosztani valakivel.

Szóval ott volt a barátnőm, Gabi a strandon. Én a nyakában ültem. Ott volt még az a francia kissrác, aki egy kukkot nem beszélt magyarul, szóval angolul kellett elmagyaráznom neki a kakasos játékot.

Már vagy két hete történt, hogy az osztályfőnököm azzal fenyegetett, felhívja a szüleimet. A legrosszabb a dologban az volt, hogy azt sem tudtam, mi volt az a nagy bűn, amit elkövettem. Aznap világvége hangulatban voltam, ami

Maga Maris mondta, hogy "nem fért bele az életembe, hogy kijavítsam a dolgozatokat", a maga "Láááányok, Ella, szexiztetek?" hangnemébe.(a dolgozatokat kézhez kapva, bárcsak soha nem fért volna bele az életébe).

Én úgy gondoltam, az enyémbe sem kell, hogy beleférjen. De aztán valamiért mégis elolvastam. Szörnyű. Kész depresszió az egész, azonkívül Ágin és Violán kívül senkire nem illik a szerep. Rám se. Mondták a többiek, hogy rám Böszörményi illene. Tényleg. ,,El fogok ájulni. Vigyetek ki! Jajj, tanár úr, én olyan beteg vagyok, nem tudok felelni! Gyertek, srácok, megnézzük, mit kapott a Nyilas. Jól meg is kóstoljuk!'' Hát nem? Én se tudok normálisan felelni, de azért minden hülyeségben benne vagyok.

Mindegy, az én életembe belefér ez is, a jó oldalát kell nézni. Most per pillanat, azon kívül, hogy szerepelni fogunk, semmi más jó oldala nincs. Nagyon rosszul indul az év. Megvan az első osztályfőnökim, és nem dicséret. De lehet, hogy ha megcsináljuk, kapunk érte valamit. Azonkívül, ez magában is egy jó osztály, és csomó jó dologba benne leszünk. Igen, ezt kell nézni, még akkor is, ha ez egy depressziós darab, és énekelni kell januárban az egész suli előtt.

Én ott fogok meghalni. Nagyon rossz vagyok nyomás alatt.