Én Nem rendelkezek előítéletekkel. Tényleg nem. De azért ez nem volt semmi. Szépen felöltöztem reggel, parfüm, pzs, minden, ami egy hülye csütörtökhöz kell. A csütörtök a legszerencsétlenebb nap a világon. Ebből a sztoriból is látszik.

Szóval felvettem a kis virágos farmertopánkámat. Farmer, ragasztott, hímzett virágok vannak rajta, és kínai. Minden szép, minden jó - második óra után leszakadt.

Ott röhögtek rajtam a lányok, én meg átkoztam a kínaiakat. A tesióra még úgy-ahogy el is ment. Tesicuccom pont nem volt nálam, és csak tornacipőben lehet bemenni. Úgyis levetette volna rólam a cipőt.

Na de utána ének. No comment. Egy énekórát túlélni bőgés nélkül, már alapjáraton is nagy mázli, nem még mezítláb. De nekem sikerült!

Nem úgy a fizikát. A Tanár úr eszeveszettül bámult, mikor a többiek besünöztek a terembe. Erre kihívott a táblához, hogy ellenőrizze a házi feladatomat. Én meg ott állok cipő nékül!!! Mozdulni sem tudtam (nem is akartam). Dia kinyögte, hogy ,,Nem tud menni" És mint a viccben. Csak jönni tud.

A kémia is necces volt. Megszerettem Ibolya nénit. Tök jó fej.

A napköziről szó se essék. Soha nem vette volna észre Ági néni, hogy nincs rajtam cipő, de ennek a két hünsznek szóni kellett.

Hazafelé szöke nő vezette a buszt! Naná, hogy ő is kiszúrta.