MOST is egymást követően jönnek az orvosos sztorik: előbb az oltás, most meg a fogorvos.

Igazából maga a fogorvos nem is volt rossz. Semmit nem csináltak, de volt egy óránk, amin tudtunk beszélni a lányokkal. Ki is használtam ezt az alkalmat, és megkérdeztem, miért utálnak. Húsz percen keresztül taglalták, hogy ők nem utálnak, csak olyan hűvös voltam velük az utóbbi egy hétben. Mert ők meg olyanok voltak, mint akik utálnak. Jót röhögtünk ezen. Öt nap után, végre, lekerült rólam a nagykabát.

,,Szerződést" kellett volna aláírnunk, amit én nem írtam alá. Szívesen szereplek a januári darabban, de nem szeretném aláírni a szerződést, mert valahogy hiányzik az apróbetűs rész, én meg a). Ebédes vagyok, és kettőkor zár a konyha; b). Év végén angol vizsga, és tanulni kellene; c). buszhoz vagyok kötve, és legkésőbb is el kell mennem a négyötvenessel. Szívesen szerepelek, ezek mellett is, de nem akarok szerződést szegni, még akkor sem, ha ez nem hivatalos (M. néni írta, nem volt egy anú se, pedig tudomásom szerint kettő kell, kiskorúak vagyunk, nem volt részletes, feltételekhez szabott, egy példányban volt, és ceruzával írták).

Ma volt fizikaóránk.

Az elktromosságról tanultunk, valamilyen áramkört kellett összeszerelni (padsoronként) az ampermérővel. Majd ott hagytam a fogam, nekem halál félelmem volt! A tanár úr azt mondta, most rákapcsplja a 220-at. Nem tudtam, 220 micsodát, de jó nagy szám, biztos jól megcsap. Kihúztam a székem az ablak mellé, hogy majd' kiestem. Naná, hogy kiszúrta. ,,Maga mitől fél? TŐLEM féljen, ne az áramtól, mert én fogom megbuktatni. Üljön közelebb! Mi az, Anna nem engedi oda? Közelebb ülni! Hmmm... Ha megmondja, mi lesz az ebéd, maradhat. Székelykáposzta? Azt nem szeretem, közelebb ülni! Oda, a konnektor mellé! Maga mitől fél annyira? Rosszul van?! Jól van, maradjon. Több szalonnát kéne enni!"

Ez volt a kilencedik életem, amit elvesztettem. Az atya szokta mondani ifihittanon és táborokban, hogy a lányok mind macskák, és azért élnek tovább, mert kilenc életük van. Stresszes típus vagyok, nyugodtan magangedhetek +40%-ot.

Epilóg:Később kiderült, hogy a 220V nem igaz; nekünk csak 4V jár. Ezért reszkettünk mi annyit?!

Maga Maris mondta, hogy "nem fért bele az életembe, hogy kijavítsam a dolgozatokat", a maga "Láááányok, Ella, szexiztetek?" hangnemébe.(a dolgozatokat kézhez kapva, bárcsak soha nem fért volna bele az életébe).

Én úgy gondoltam, az enyémbe sem kell, hogy beleférjen. De aztán valamiért mégis elolvastam. Szörnyű. Kész depresszió az egész, azonkívül Ágin és Violán kívül senkire nem illik a szerep. Rám se. Mondták a többiek, hogy rám Böszörményi illene. Tényleg. ,,El fogok ájulni. Vigyetek ki! Jajj, tanár úr, én olyan beteg vagyok, nem tudok felelni! Gyertek, srácok, megnézzük, mit kapott a Nyilas. Jól meg is kóstoljuk!'' Hát nem? Én se tudok normálisan felelni, de azért minden hülyeségben benne vagyok.

Mindegy, az én életembe belefér ez is, a jó oldalát kell nézni. Most per pillanat, azon kívül, hogy szerepelni fogunk, semmi más jó oldala nincs. Nagyon rosszul indul az év. Megvan az első osztályfőnökim, és nem dicséret. De lehet, hogy ha megcsináljuk, kapunk érte valamit. Azonkívül, ez magában is egy jó osztály, és csomó jó dologba benne leszünk. Igen, ezt kell nézni, még akkor is, ha ez egy depressziós darab, és énekelni kell januárban az egész suli előtt.

Én ott fogok meghalni. Nagyon rossz vagyok nyomás alatt.

Jajj. Jajj.

Első óráig minden oké volt. Leszámítva, hogy pont egy éve volt az első énekóránk.

Szóval első órán Zsófika közölte, hogy rosszul van. Flóra felkíséri az orvosira, kimennek a folyosóra, Flóra két másodperc múlva jön vissza, hogy Zsófika összeesett. Imelda nénit látni kellett volna. Hát ő telljesen kész volt, tisztára, mint Sólyom, csak nézett riadtan.

Negyedik órában már irigyeltem Zsófikát. Oltásnál én voltam kész. Hát nem nagyon emlékszek rá, olyan, mint a 2009. jún. 04-is feleletem bioszból, hogy 30 perc hiányzik az életemből. Össz-vissz annyi maradt meg, hogy Andi néni volt a kísérő tanár, a tű kb. 6-7 centi lehetett, és miután belémdöfték, 2 centi látszott ki. Valószínű azért mondták, hogy ne nézzek oda. Mindegy, legalább van rajtam cipő.

Daniella bekísért oltásra, itt is szeretném neki megköszönni.

Epilóg: Az összes osztálytársamnak bedagadt és elzsibbadt tőle a karja, én pedig következő órán már nem is éreztem. Hat hónap múlva újabb oltás.

Én Nem rendelkezek előítéletekkel. Tényleg nem. De azért ez nem volt semmi. Szépen felöltöztem reggel, parfüm, pzs, minden, ami egy hülye csütörtökhöz kell. A csütörtök a legszerencsétlenebb nap a világon. Ebből a sztoriból is látszik.

Szóval felvettem a kis virágos farmertopánkámat. Farmer, ragasztott, hímzett virágok vannak rajta, és kínai. Minden szép, minden jó - második óra után leszakadt.

Ott röhögtek rajtam a lányok, én meg átkoztam a kínaiakat. A tesióra még úgy-ahogy el is ment. Tesicuccom pont nem volt nálam, és csak tornacipőben lehet bemenni. Úgyis levetette volna rólam a cipőt.

Na de utána ének. No comment. Egy énekórát túlélni bőgés nélkül, már alapjáraton is nagy mázli, nem még mezítláb. De nekem sikerült!

Nem úgy a fizikát. A Tanár úr eszeveszettül bámult, mikor a többiek besünöztek a terembe. Erre kihívott a táblához, hogy ellenőrizze a házi feladatomat. Én meg ott állok cipő nékül!!! Mozdulni sem tudtam (nem is akartam). Dia kinyögte, hogy ,,Nem tud menni" És mint a viccben. Csak jönni tud.

A kémia is necces volt. Megszerettem Ibolya nénit. Tök jó fej.

A napköziről szó se essék. Soha nem vette volna észre Ági néni, hogy nincs rajtam cipő, de ennek a két hünsznek szóni kellett.

Hazafelé szöke nő vezette a buszt! Naná, hogy ő is kiszúrta.