Máté 3. menet

 2009.12.13. 07:04

Szeretjük egymást, ez már hivatalos!!!

A buszon át akarta adni a helyét. A suliban, amíg az állampolgári ismereteken vitáztunk, végig összetalálkozott a szemünk. Után megmondta, hogy az enyém milyen szép kék. Aztán konzultált a haverjával, Baluval, aki közölte vele, hogy ,,Nagy esélyed van a kiscsajnál", majd elmondta Bencének, aki elmondta Zsuzsinak, aki elmondta Kingának, aki a legjobb barátnőm, és elmondta nekem. Visszaindítottam az üzit, hogy én is szeretem. Az ebédszünetben egy egészen picit megfogta a kezem, és azon kaptam magam, hogy ülünk a szekrényben, és húz a kezemre egy piros-fehér fonalat. Az én kék-zöld fonalam már a kezén volt. Nem hivatalos eljegyzés volt.

Együtt járunk!!!

Címkék: élet nap beszámoló első szerelem bejegyzés köszönet új végre osztálytárs valaki kicsikacsa

Máté 2. menet

 2009.12.12. 06:53

Újra visszamentem suliba. Kár volt. Mindenki ájulósnak hív.

A buszon Máté mellett ültem. Kiesett a levele a zsbemből (ez ilyen kiesős levél), de gyorsan felkaptam. Azt mondta:

- Muti!!

- Most nem.

- Lécci!

Magamhoz szorítottam, mert ki akarta venni a kezemből. Megállt egy pillanatra.

- Szerelmes levél?

- Nem.

- De.

- Szerinted van olyan fiú, aki nem csak totál hülyét karna belőlem csinálni?!

- Van. Én.

Meghökkentem. Bevallotta! Mondanom kellett volna valamit, de mielőtt megtehettem volna, hozzátette:

- Meg még mások is. Nem mondhatom el, hogy kik, de okosabbak és helyesebbek.

- De nem kedvesebbek.

- Értsem úgy?

- Úgy érted, ahogy akarod.

Én is úgy értettem, ahogy akartam. Leszálltam, és még másfél kmt gyalogoltam a suliig. Nem akartam a buszon maradni. Aztán már bántam.

Címkék: élet beszámoló busz első szerelem köszönet osztálytárs kicsikacsa

Máté

 2009.12.11. 06:42

Nos. Hadd vágok rögtön a közepibe. Másfél hete történt. Nem akarom részletezni, hogy hogyan, de földrajzon felelés közben megszédültem, egyesek szerint összeestem. Máté a karjaiban vitt ki. Anya orvoshoz rohant velem, aki megnyugtatta, hogy a szezonális influenza és a kimerültség eredménye.

Azért harmincegyen csörögtek rám, hogy minden rendben-e.

Máté pedig meglátogatott. Igaz, többet aludtam, mint amennyit ébren voltam, de gyorsan felkaptam valamit a pizsama fölé és kimentem vele a konyhába. Elhozta nekem a házit meg az osztálytársak üzenetét. Amikor kiment, egy kis papír esett ki a zseből. Órai levelezés volt Baluval:

,,Na, hogy van a kis ájulós barátnőd? :P

Attól hogy segítettem neki még nem a barátnőm.

Valld be, hogy tetszik.

Frászt! Csak mert kivittem? Amúgy a fejét odahajtotta a mellkasomhoz. Falfehér volt, de akkoris szép. És samponillata volt a hajának.

Miért, szerinted mivel mossa, öblítővel?

Haggyad már!

Szóval mégis a barátnőd!

Nem!

De!

Nem!

DE!

Nem mondod el neki? Esküszöl?!??

Mit?

Azt hogy hogy belézúgtam.

Persze. Máténak barátnője van :P"

Nagyon jó. Én is úgy ismerem majd meg a "jövendőbelim", mint az uncsitesóm, aki beletaccsolt egy kukába, és közbe a barátja fogta a haját.

Ilyen az én formám.

Címkék: élet beszámoló első baki orvos szerelem problémák levél köszönet ciki ? valaki kicsikacsa

süti beállítások módosítása