Kedves Apa!

Soha nem felejtelek el, és bár furcsán hangzik, de nem azért, amit tettél értem. Arra is emlékezni fogok, persze - de arra is, amit talán nem akarsz, vagy csak simán nem veszel észre.

Igen, arra gondolok. Arra mindenképp emlékszek majd, elhiheted, amit most csinálsz. Arra, hogy folyton azt mondod, hogy ,,Ne legyek már olyan felnőtt". Először azt hittem, viccből vagy kedveskedésből mondod, de rájöttem, hogy neked csupán az ÉLETKOROMMAL van a problámád, és azzal, hogy az idén középiskolás lettem. Hát tehetek én erről?! Téged se szól meg senki amiatt, hogy öregszel, de nem kicsit, nagyon.

Királylánynak hívsz. Először erre is azt hittem, hogy becézgetsz, vagy valami, aminek nagyon örültem, ugyanis az elmúlt 15 évben, azt hiszem, kétszer hallottam ilyet. Igen, SZÁMOLOM!

Majd rájöttem, hogy nem. Nem tudom, mire akarsz vele célozni - talán arra, hogy szerinted túlzásba viszem? MIT?! Azt, hogy egy hajszálnyival jólneveltebb vagyok, mint Te (igen, ezt Nektek köszönhetem), vagy azt, hogy nem vagyok ANNYIRA elképzelhetetlenül bunkó, aki 1352 alkalommal mondja egy szombati nap, hogy ,,b@zdmeg"?! (IGEN, EZT IS MEGSZÁMOLTAM!)

Vagy az nem tetszik, hogy talán már most műveltebb vagyok, mint Te (nyolcosztály SE), vagy csak az, hogy ki akarok törni a kasztból, aminek jelentéséről szerintem fogalmad sincs.

A kistesóimmal meg ugyanez! MÁR EGYIKÜK SEM KÉTÉVES! Csak úgy tájékoztatásképpen: Kitti 10 éves, ált. isk. 4. oszt.-ba jár. Kata 13 éves, és hetedikes. Én tizenöt vagyok, gimiben elsős.

Appró dolgok ezek, de nagyon rosszul tudnak esni az ember lányának.

2009.dec.4.

Mégis szerető lányod:

Kovács Krisztina

U.I.: És légy szíves, ne dorgáld már anyát, hogy Te mindigis fiút szerettél volna! Még van rá lehetőséged ;)

A napokban nagyon fölhúztam magam, már ott tartottam, hogy el kezdtem nyílt levelet fogalmazni drága miniszterelnökünknek, de inkább először ITT fejtem ki véleményem

Kénytelen vagyok most ezt megosztani valakivel.

Szóval ott volt a barátnőm, Gabi a strandon. Én a nyakában ültem. Ott volt még az a francia kissrác, aki egy kukkot nem beszélt magyarul, szóval angolul kellett elmagyaráznom neki a kakasos játékot.

Már vagy két hete történt, hogy az osztályfőnököm azzal fenyegetett, felhívja a szüleimet. A legrosszabb a dologban az volt, hogy azt sem tudtam, mi volt az a nagy bűn, amit elkövettem. Aznap világvége hangulatban voltam, ami

MOST is egymást követően jönnek az orvosos sztorik: előbb az oltás, most meg a fogorvos.

Igazából maga a fogorvos nem is volt rossz. Semmit nem csináltak, de volt egy óránk, amin tudtunk beszélni a lányokkal. Ki is használtam ezt az alkalmat, és megkérdeztem, miért utálnak. Húsz percen keresztül taglalták, hogy ők nem utálnak, csak olyan hűvös voltam velük az utóbbi egy hétben. Mert ők meg olyanok voltak, mint akik utálnak. Jót röhögtünk ezen. Öt nap után, végre, lekerült rólam a nagykabát.

,,Szerződést" kellett volna aláírnunk, amit én nem írtam alá. Szívesen szereplek a januári darabban, de nem szeretném aláírni a szerződést, mert valahogy hiányzik az apróbetűs rész, én meg a). Ebédes vagyok, és kettőkor zár a konyha; b). Év végén angol vizsga, és tanulni kellene; c). buszhoz vagyok kötve, és legkésőbb is el kell mennem a négyötvenessel. Szívesen szerepelek, ezek mellett is, de nem akarok szerződést szegni, még akkor sem, ha ez nem hivatalos (M. néni írta, nem volt egy anú se, pedig tudomásom szerint kettő kell, kiskorúak vagyunk, nem volt részletes, feltételekhez szabott, egy példányban volt, és ceruzával írták).