Ja. Itt kellene hagyni mindent, elhúzni ahova lehet, Szegedre vagy még messzebre. Vagy

Erdélybe.

Reggel a szokásos, kiírthatatlan gondolattal ébredtem, hogy már csak 6 nap a karácsony, és mindját szünet, és mit csinálok itthon egy hétig. Meg hogy nekem nincs egy barátnőm se, akivel elmehetnék a szünetbe szánkózni vagy síelni vagy korizni.

Persze a nincsegybarátnőmse hamar megszűnt, mikor a nemlétezőbarátnőim felvidítottak. Együtt szilveszterezünk, és minden nap csinálunk valamit, kivéve karácsonyt.

Majd az énekkari próbán megtaláltam a kedvenc dalom:

Időm kevés, mégis hajt valami tovább ,
Kormos városomban rám , nem várnak csodák
Hajszolt kutyák futnak az út menti porban,
Új filmeket adnak a régi mozikban.

Fáztam eleget az utcák kövén,
Falhoz dőlve rád vártam én.
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.

Titkaim nem őrzi senki meg
De szívemben a dal megmarad nekem
Újra átélem örök hangjait,
Ha szól az ének, álmodom , a világot veled.

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.

Fáztam eleget az utcák kövén,
Falhoz dőlve rád vártam én.
Hosszú vonatsíneken kóboroltam tovább
Időm kevés, mégis hajt valami hozzád.

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.

Ki tudná ezt nálam jobban?! Hiszen én mindjátr belépek az álomvilágomba, csak a lustaságom és a pesszimizmusom mindig visszahúz.

Nos. Hadd vágok rögtön a közepibe. Másfél hete történt. Nem akarom részletezni, hogy hogyan, de földrajzon felelés közben megszédültem, egyesek szerint összeestem. Máté a karjaiban vitt ki. Anya orvoshoz rohant velem, aki megnyugtatta, hogy a szezonális influenza és a kimerültség eredménye.

Azért harmincegyen csörögtek rám, hogy minden rendben-e.

Máté pedig meglátogatott. Igaz, többet aludtam, mint amennyit ébren voltam, de gyorsan felkaptam valamit a pizsama fölé és kimentem vele a konyhába. Elhozta nekem a házit meg az osztálytársak üzenetét. Amikor kiment, egy kis papír esett ki a zseből. Órai levelezés volt Baluval:

,,Na, hogy van a kis ájulós barátnőd? :P

Attól hogy segítettem neki még nem a barátnőm.

Valld be, hogy tetszik.

Frászt! Csak mert kivittem? Amúgy a fejét odahajtotta a mellkasomhoz. Falfehér volt, de akkoris szép. És samponillata volt a hajának.

Miért, szerinted mivel mossa, öblítővel?

Haggyad már!

Szóval mégis a barátnőd!

Nem!

De!

Nem!

DE!

Nem mondod el neki? Esküszöl?!??

Mit?

Azt hogy hogy belézúgtam.

Persze. Máténak barátnője van :P"

Nagyon jó. Én is úgy ismerem majd meg a "jövendőbelim", mint az uncsitesóm, aki beletaccsolt egy kukába, és közbe a barátja fogta a haját.

Ilyen az én formám.

Üdv annak a két embernek aki néhanapján elolvassa. Ma reggel mentem a buszon és vigyorogtam, míg a többi ember irigyen bámult, és igyekezett elhúzódni attól, aki egyet is köhint. Köhögéssel marha jól lehet ülőhelyet szerezni a buszon. Szóval mentem be, és nagyon boldog voltam. Végre minden összejött! Hát igen, a kutyát kiszavadítottuk a házából, majd csinálni kell neki egy nagyobbat, amibe belefér. Reggelizni nem reggeliztem, pedig úgy kellene enni, hogy reggelire mint a politikus, ebédre mint a köztisztviselő, vacsorára min a magyar állampolgár.

Őszintén most nem nagyon tudom, mit is akartam írni, de mindegy.

Ja, persze. Szóval vendégek jönnek a suliba, és úgy kellett tennünk, mint egy jólnevelt, normális osztály.

Zsuzsi felelt. 124-szer mondta, hogy "nyilván", de nem röhöghettünk. Még azon sem, hogy amikor izgult, megfogta a bal mellét.

Még az ebédlőben sem tombolhattunk. Mindenki fapofával evett. Se egy székláb a levesben, se egy kis víz a sótartóba, se cserebere, se repeta háromszor. Nem énekelhettünk ebéd közben, és az egész osztály együtt kellett, hogy üljön. Persze, hogy nem bírtuk sokáig. Amint Rékának az orrába ment a bab, elkezdtünk bevadulni. Kiéltük egész napos levezetetlen energiánkat, aztán a szekrénybe zártuk Zsoltit.

Hazafelé láttam Marcit. Integetett, és futott a buszom után.

Hogy ezt miért írtam le, az előttem is titok, mert nincs benne semmi, de még csak nem is érdekes. Egyetlen lényege van:

Boldog vagyok, és valakinek el kellett mesélnem!!!

A napokban nagyon fölhúztam magam, már ott tartottam, hogy el kezdtem nyílt levelet fogalmazni drága miniszterelnökünknek, de inkább először ITT fejtem ki véleményem

Hétfő reggel csörög a vekker. Nem igaz, hogy már öt óra! Körvonalazódnak előttem az egész hét eseményei: Ma töri TZ, kedden kémia dolgozat, szerdán írunk bioszból és fizikából, azonkívül ünnepség, csütörtökön... csütörtökre el kell készítenem az ének szorgalmit, pénteken még nem tudom, mi lesz